Fejezetek

0. Bizonytalan

Számhoz emelve a pezsgőspoharat, aprót kortyolok belőle, éppen hogy csak érezzem az ízét az alkoholos nedűnek, majd letéve a poharat, tekintetem akaratlanul is az ujjamon pihenő ezüst ékszerre téved. Boldognak kéne lennem, és talán a lelkem egy része az is, de mégsem tudok felhőtlenül örülni, holott jelenleg bárki cserélne velem a világon. Belőlem azonban nem vált ki mást a gyémántberakásos gyűrű, mint bizonytalanságot. 

1. Elengedni

Kicsit olyan most, mintha magunk mögött hagynánk minden kételyünket, a horizonton éppen felbukkanó nap pedig megerősíti bennem ezt az érzést. A harmatos napsugarak törődően simogatják megfáradt vonásaimat, s mélyet sóhajtva, már pozitívabban tekintek a jövő fel. Mert történjen bármi, én megtaláltam a helyemet az andalúz védő mellett, s hiába nem szeretem még őt szerelemmel, hiszem, hogy az idő változtatni fog ezen. Ehhez csupán egyetlen dolog szükséges, el kell engednem a múltamat és mindent, ami a szőke, kölyökképű csatárhoz köthet. Különben sosem leszek képes új életet kezdeni.

2. Menthetetlen

Muszáj hazudnom, különben sosem hagynak békén. Igazán hálás vagyok nekik, de rájöttem, hogy a lelkemet ért sérülések sosem fognak igazán begyógyulni, bárhogyan próbálkozom is. Azonban jobb, ha ezt a titkomat megőrzöm magamnak, mert csak még több fájdalmat okoznék nekik. Én viszont tudom, hogy már semmi esélyem. Menthetetlen vagyok.

3. Lehetne máshogy

Nagyot sóhajtva, próbálom kiűzni a  kínzó gondolatokat a fejemből, de azok nem eresztenek el. A szívem közben minduntalan azt súgja, hogy nem kellene ennek így lennie. Lehetne máshogy is. Állhatna ott a közös gyerekeinkkel, élhetnénk boldog házasságban és szabadon szerethetném Őt. Azonban a valóság egészen más. Neki nem én kellek, nem engem választott. 

4. Pislákoló lángok

Óvatosabban csókol, nyelveink lassú táncot járva, játszadoznak egymással, és én még csak fel sem fogom, mit teszek ezzel. Hirtelen a világ összes gondolata kimászik a fejemből. Pusztán a végtelen béke marad, illetve a mélyről fel-feltörő, pislákoló lángok, melyeket ő vált ki belőlem és amik egyre erősebbé növekszenek bennem minden egyes másodperccel. Egyszerre korbácsolják fel bennem a rejtett érzelmeimet, illetve égetnek a bűntudattól. 

5. Felperzselő szenvedély

Az agyam minduntalan azt hajtogatja, hogy nem kellene ezt tennem, de a szívem minden eddiginél gyorsabban dobog, mert a közelemben van, és újra érezhetem az érintését. A közelsége feléleszt bennem valamit, amitől nem tudok szabadulni, s ami mágnesként vonz hozzá. Elfeledett érzéseket, a bennem szunnyadó lángokat, és vágyat. Mindent elsöprő szenvedélyt.

6. Pusztító tűz

Könnyeim ellentmondást nem tűrően indulnak meg szemeim sarkából, nekem pedig nem marad erőm ahhoz sem, hogy megtartsam magamat, nemhogy még elfojtsam a kitörő zokogásomat. Leülve a lépcső egyik fokán, reménytelenül tekintet bele a nagyvilágba. Hamarosan az unokatesóm is csatlakozik hozzám. Magához ölelve, nyugalmat próbál adni a számomra. De hogy lehetnék nyugodt, mikor egy pusztító tűz erejével égettem porig mindent, ami az életemben egykor biztos pontot jelentett? 

7. Kialszik a fény

Beleszagolva a rózsákba, egy pillanatra lehunyom a szemeimet, arcomra pedig keserédes mosoly költözik. Mintha itt lenne velem Ő is. Egyetlen másodperc erejéig játszik velem csúnya játékot a képzeletem, ahogy végigszánt bennem a remény arra, hogy még érez irántam esetleg valamit. Hogy még van esélyünk. Azonban hamar felébredek és rájövök, hogy ez képtelenség. 

8. Megéget a valóság

Én próbáltam, tényleg mindent megtettem, hogy távol tartsam magamat tőle a családja érdekében, de rá kellett döbbenjek, hogy van, amit egyszerűen nem lehet féken tartani, hiába küzdök ellene. Mert könnyű elhatározni magunkat, de a valóságban betartani az általunk hozott játékszabályokat már egészen más, égetően nehéz. 

9. Vallomások

Szinte már fáj ez az őszinteség, a mélyről feltörő érzések égetik a lelkemet, viszont meg is könnyebbülök, ahogy a szavak elhagyják a számat. Leszakadnak rólam a láncok, melyeket az évek során magamon hordoztam. Végre nincs mitől tartanom, nincs mit veszítenem.

10. A búcsú ideje

Felállok az asztaltól, induláshoz készülök, mert érzem, nincs már maradásom. A védő is így tesz, majd egy utolsó ölelésben fonódunk össze. Miután elválunk egymástól, elköszönök tőle és a kijárat felé veszem az irányt. Ám még mielőtt kilépnék az ajtón, még magam elé suttogok pár szót, amiben a legjobbakat kívánom neki, aztán lenyomom az ajtó kilincsét és kilépek a kávézóból. Végre szabadon. Magam mögött hagyva mindent, ami eddig emésztette a lelkemet. 

+1. Veled

Férjem karjai óvóan fognak közre, amitől biztonságban érzem magam. Mert vele minden könnyebb. Szinte már tökéletes. Tudom, hogy mellette sosem eshet bántódásunk, mert mindig vigyázni fog ránk. Abban is biztos vagyok, hogy a lehető legjobb apja lesz a lányomnak.