Fülszöveg

Hajnali láng
Zene
Sokszor az élet hozza a legváratlanabb helyzeteket, és néha egyik pillanatról a másikra minden megváltozhat, hiszen a sors írja a legkiszámíthatatlanabb forgatókönyveket, melyek cselekménysorozatára sosem lehetünk felkészülve igazán.
Sergio és Fernando egykoron legjobb barátok voltak, szinte már testvérként tisztelték egymást, azonban semmi sem tart örökké. Mostanra mindent kiirtott belőlük a féltékenység szikrája, ami valaha is egykori barátságukhoz köthette őket. Két idegenné váltak hasonló emlékekkel, akik most ugyanazért a nőért harcolnak. 
Camila látszólag boldog párkapcsolatban él, az a bizonyos ezüst ékszer tekintélyt parancsolóan csillog az ujján, ám egy hazatéréssel az élete teljesen a feje tetejére áll. Az elfeledettnek hitt múlt szépen lassan lopózik be a jelenébe, ezzel visszafordíthatatlanul összekuszálva a jövőjét. 
Érzelmeik mindent felemésztenek, mígnem egy szép napon az indulatok végleg elszabadulnak és vér folyik az addig zöld színben pompázó gyepre. A fellobbantott lángok túl magasra csapnak fel, melyeket már maga sem biztos, hogy képes koordinálni. A spanyol szépség élvezettel játszik a körülötte felélesztett tűzzel, ám a játék veszélyessé válhat, és ha nem vigyáz, halálosan megégetheti magát.

Minden azon a hajnalon kezdődött. Amikor ismét megpillantottalak. Újra lángra lobbantottál bennem valamit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése